Szembesítés

Bár Botos Katalin és a Népesedési Kerekasztal javaslata az elmúlt hetekben meglehetősen felpörgette a nyugdíjrendszerrel és a demográfiai helyzettel kapcsolatos hazai közbeszédet, Varga Mihály igyekezett lehűteni a kedélyeket. A miniszter szerint ugyanis 2030-ig nem változik a nyugdíjrendszer, hiszen „a magyar nyugdíjrendszer stabil, a magyar nyugdíjak értékállóságát az elmúlt években biztosítani tudta a kabinet.” Nem értjük ugyan, hogy 3000 milliárd forintnyi nyugdíjcélú megtakarítás elégetése hogyan biztosíthatná a jövő nyugdíjait, de ezen most lépjünk túl. Foglalkozzunk inkább azzal, hogy tényleg minden rendben van-e a nyugdíjrendszerrel.

Ha Varga Mihály helyett a demográfusokat kérdezzük, akkor nem kapunk ilyen megnyugtató választ.

Az Eurostat népesedési előrejelzése szerint például míg 2010-ben még négy munkaképes korú jutott egy 65 évnél idősebb nyugdíjasra, addig 2025-ben már csupán három, 2050-ben pedig csak kettő lesz ez az arány. Más szóval: 50 év múlva minden harmadik ember 65 év feletti lesz. Az alábbi ábrán jól látható, hogy felül karcsúsodik, míg alul szélesedik majd a magyar korfa. Azaz két folyamat is rontja a demográfiai állapotunkat: a csökkenő születésszám és az – egyébként önmagában örvendetes – emelkedő várható életkor.

Mindezt az állami nyugdíjrendszer várhatóan nagyon meg fogja érezni, hiszen egyre kevesebb dolgozó befizetéseiből kell kifizetni a nyugdíjasokat. Ezért is mondják közgazdászok és nyugdíjszakértők már évek óta, hogy a nyugdíjrendszer fenntarthatatlan.

Ezen feltehetően Botos Katalin ötlete sem segítene túl sokat. Mert amellett, hogy diszkriminatív és büntető jellegű, nem is a megfelelő végén ragadja meg a problémát. („A tapasztalatok azt mutatják, hogy azokban az országokban magasabb a termékenység, ahol magasabb a női munkavállalás, illetve ahol a nőknek lehetőségük van visszatérni a munkaerőpiacra és összeegyeztetni a gyermeknevelést a munkahelyi teendőkkel (részmunkaidős foglalkoztatás, bölcsődei hálózat).” - Demográfiai jövőkép, Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács, 2011. május, 6.o.)

De még a népesedési viszonyok esetleges javulása, a foglalkoztatottság növelése, a feketemunka visszaszorítása esetén sem bízhatunk abban, hogy a trend alapvetően megváltozna, és a jövőben több nyugdíjra számíthatnánk. Nem úszhatjuk meg tehát a hosszú távú megtakarításokat, és a nyugdíjrendszer átalakítását. Szükség van a nyugdíjpolitika megújítására. Olyan nyugdíjreform kell, amely az öngondoskodást helyezi a középpontba, és nem ringatja a polgárokat abba a téves hitbe, hogy az állam teljes mértékben gondoskodni tud róluk.

Előző bejegyzésünkben bemutattuk már, hogy 2050-re a nyugdíjak és a nyugdíjazás előtti keresetek közötti olló jelentősen nyílik majd hazánkban. Vagyis: az időskori juttatás egyre kevésbé lesz képes garantálni az aktív korban megszokott életszínvonalat.

Ha azonban nem pusztán a nyugdíjba vonulás előtti keresethez viszonyítva vizsgáljuk a nyugdíjak értékét, hanem a konkrét összegeket nézzük, akkor már ma sem túl rózsás a helyzet. Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság legfrissebb statisztikája szerint a 2014. januári emelés után az átlagos öregségi nyugdíj 115 786 forint. A kisnyugdíjak felülreprezentáltságát jelzi ugyanakkor, hogy a nyugdíjasok 60 százaléka ennél kevesebb ellátást kap. Sőt, a nyugdíjasok közel ötödének, 400 000 idős embernek a KSH által 2013-ra számított nyugdíjas létminimumnál (78 759 Ft) kevesebből kell megélnie. Az öregségi nyugdíjak csupán 20 százaléka haladja meg a 2014. januári nettó átlagkeresetet, ami 148 500 forint. Olyan nyugdíjban pedig, amelyből a mai költségek mellett is kényelmesen ki lehet jönni, az idősek elenyésző hányada részesül. Látszik tehát, hogy nem hagyatkozhatunk kizárólag az állam atyai gondoskodására.

Ha most körbekérdeznénk, alig találnánk valakit, akinek sejtelme lenne arról, mennyi nyugdíjat fog kapni, ha leteszi a lantot. A nyugdíjrendszer ugyanis nehezen átlátható, és a magyar állam nem is töri magát a felvilágosításért. Az államosított magánnyugdíj-pénztári megtakarítások, sokunk jövőbeli nyugdíja, már felemésztődtek a napi kiadásokra és pl. MOL részvények vásárlására, az ígérettel szemben máig nincsenek egyéni számlák. A magyar nyugdíjpolitika kiszámíthatatlan. Csak egy látszik biztosnak: a közös kalapból fizetett nyugdíjak egyre kevésbé biztosítják majd a tisztességes életvitelhez szükséges feltételeket. A felosztó-kiróvó rendszer fenntarthatósága ugyanis nagyon érzékeny a demográfiai szerkezet változásaira. Ez pedig kedvezőtlen irányba változik: egyre kevesebb aktív dolgozó tart el egyre több nyugdíjast.

Ma is sokan vannak azok az idősek, akik tényleg nagyon kevésből kénytelenek megélni, egyéni előtakarékoskodás nélkül pedig a jövő nyugdíjasainak sem lesznek jobb kilátásaik. Ezért is káros a kormány hozzáállása, amely abban a hitben igyekszik tartani a leendő nyugdíjasokat, hogy az állam majd képes lesz megfelelő nyugdíjat biztosítani számukra. Ez csak tovább erősíti azt a már amúgy is sokakban rögzült téves elvárást, hogy az állam feladata a nyugdíjak biztosítása. Pedig erre eddig sem volt igazán képes, a jövőben pedig még kevésbé lesz az. Ezért ideje felébrednünk, és felráznunk a kormányt is: a feladat a kiszámíthatóság biztosítása és az öngondoskodás tudatosítása és ösztönzése. Csak így biztosítható, hogy a jövő nyugdíjasai is elfogadható életkörülmények között élhessenek.

Három éve annak, hogy a magánpénztári nyugdíjvagyon államosításának utolsó lépéseként 2011. júliusában elindult a reálhozamok kifizetése és ezzel a kormány végleg felszámolta a magyar nyugdíj-rendszer azon pillérét, amelyre a jövőben leginkább lehetett volna építeni. Azóta kiderült: az állam által átvett 3000 milliárd forint lényegében elveszett úgy, hogy közben az államadósság nem csökken érdemben. Valójában azok jártak jól, akik kevés jól jövedelmező magánpénztárnál maradtak, míg az állami rendszerbe átlépők körében teljes a bizonytalanság.

Egy friss felmérés szerint minden ötödik átlagjövedelemmel rendelkező magyar rendkívül pesszimista azzal kapcsolatban, hogy idős korában lesz-e elég pénze fedezni a felmerülő kiadásait. Az emberek negyede pedig arra számít, hogy nyugdíjas éveiben gyermekei anyagi támogatására lesz szüksége. Gyakorlatilag minden gondolkodó ember arra számít, hogy az állami felosztó-kirovó típusú nyugdíjrendszerek össze fognak omlani.

Az Eurostat 2012-es adatai szerint a magyar nyugdíjasok a nyugdíj előtt állók keresetének csupán 58 százalékát kapják meg nyugdíj formájában. Ez az EU-28 átlagánál jobb arány és hasonló a régiónkban kapott értékekhez. Ugyanakkor tudjuk, sokszor leírták (de sokan még nem értik): a rendszer hosszútávon fenntarthatatlan. Egy ideig még ugyan foltozható a járulékok emelésével, a korhatár kitolásával, azonban biztosra vehető, hogy az állam évek múlva nem tud majd ilyen „bőkezűen” bánni saját nyugdíjasaival. Az Európai Bizottság előrejelzése szerint 2050-re a nyugdíjak és a nyugdíjazás előtti keresetek közötti olló jelentősen nyílik majd hazánkban, arányuk 25 százalékponttal csökkenhet. Ez azt jelenti, hogy nyugdíjazás az eddigieknél jóval nagyobb életszínvonal-esést okoz majd.

Egyre többen pedzegetik, újabban például a nyugdíj és a gyermekvállalás összekötésének ötletével, hogy a nyugdíjrendszer megérett a gyökeres átalakításra. Ám bármilyen változtatást is hajt végre majd a kormány, az kijelenthető: öngondoskodás, előtakarékoskodás nélkül senki nem fog megélni nyugdíjas korában a mai fiatalok, illetve középkorúak közül. Az állam – természeténél fogva – nem lesz megoldás erre a problémára.

Próbálják megmagyarázni. „Arccal Kelet Felé” hirdetik a Fidesz szolgálatába szegődött szélsőjobbos Honfoglalás 2000 csoport, valamint a Thürmer-féle kommunisták retardált kriptaszökevényei. „Lehet az atomerőművet érintő államközi szerződésnek olyan része, amely nem hozható a választópolgárok tudomására ” – mondják Orbán plakátragasztásra tartott álcivil talpnyalói. Már szervezik is az újabb Bérencmenetet. Paksért. Orbánért és Putyinért.

Azt akarják beadni neked, hogy a kormánynak mindenre felhatalmazása van, arra is, amire nincs. Orbán akár el is adhatja az országot az oroszoknak, szerintük ez – ahogy a kormányszóvivő fogalmazott – „Magyarország szuverenitása miatt fontos”. Érted, nem? 3000 milliárd forint hitel felvételével eladósodni harminc évre az oroszoknak, az „az ország szuverenitása miatt fontos”. Mert szerintük attól lesz valami nemzeti, ha Orbán csinálja.

De mekkora összegről is van szó? 3000 milliárd forint a Fidesz által korábban elátkozott IMF-hitel nagyságához mérhető, miközben nem leszünk gyarmat persze. 3000 milliárd forint a tizede annak a pénznek, amit egy év alatt megtermel az egész ország, a felsőoktatásra költött éves összeg tízszerese, az egészségügyre költött éves összeg duplája.

Ezt a hitelt te is törleszteni fogod. Évi 37 500 forint jut rád, 30 éven keresztül. És mindezt egy a kelleténél tíz évvel korábban meghozott döntés miatt, ami valójában nem is a paksi atomerőműről és az energiapolitikáról szól, hanem arról, hogy Orbánnak szüksége van Putyin támogatására a hatalomban maradáshoz. Ennek az árát fizeted majd meg.

A fejlett országok oktatási rendszereinek teljesítményét mérő és összehasonlító vizsgálat, a PISA olyan, mint egy tükör: nem vele van a baj, ha nem szépet mutat. A 2000 óta három évenként megismételt vizsgálat három területen méri a 15 évesek alkalmazható – tehát nem lexikális jellegű - tudását. Ezek a mérési területek a matematika, olvasás/szövegértés és természettudományos ismeretek. Számos példa bizonyítja, hogy azokban az országokban, amelyekben a PISA mérés eredményét komolyan vették, és az oktatáspolitikusok megfelelő következtetést vontak le belőle, sikerült megfordítani a negatív trendeket, és javítani tudtak az oktatási rendszer teljesítményén. Lengyelország a 2000-es évek elején még az OECD országok alsó harmadához tartozott, de a következetes oktatási reformnak köszönhetően mára az élvonalba került. Ugyanilyen utat jártak be az észtek, akik a PISA vizsgálatokra adott oktatáspolitikai válaszukkal hasonlóan pozitív változásokat értek el.

Magyarország nem ilyen ország. A 2000-es első mérés – amelyből kiderült, hogy a magyar közoktatás minden mérési területen rosszul teljesít - sokkolta ugyan az oktatási szakembereket (a politikusokat kevésbé, a társadalmat még kevésbé), mégsem született olyan pártokon átívelő, konszenzuson nyugvó oktatáspolitikai alapprogram, amelyhez a kormányok következetesen ragaszkodtak volna ciklusokon átívelően. A javuló tendenciák után így a 2010-es kormányváltáskor végrehajtott oktatáspolitikai fordulat az oktatási rendszer teljesítményének látványos romlásához vezetett a 2012-es PISA mérés szerint.

Pedig már voltak bíztató eredmények. A 2003-ban indult reformot is a PISA-sokk indította el. Az akkori oktatáspolitika a két legnagyobb problémát akarta felszámolni: az iskolarendszer egyenlőtlenségét és a kompetencia alapú oktatás hiányát. A vizsgálatokból ugyanis az derült ki, hogy a magyar gyerekek iskolai teljesítményére szélsőséges mértékben hat a tanulók családi háttere, szociális helyzete. Óriási különbségek vannak iskolák és iskolák között, és a tanulók jelentős része ebben a rendszerben nem kap olyan tudást, amivel a munkanélküliséget elkerülheti. Ezen kellett és ezen kellene ma is változtatni. A 2003-as reformnak tudható be, hogy a szövegértési kompetenciák jelentősen javultak: a 2009-es PISA mérésben már kimutatható volt a fejlődés. A legnagyobb eredmény az volt, hogy a javulást a rosszul teljesítők felzárkózása okozta. A természettudományos és matematikai területen viszont nem sikerült áttörést elérni. A szakemberek előre jelezték, hogy ha nem következik be pedagógiai reform, akkor ezeken a területeken további romlás várható.

Mostanra sikerült még ezeket a kedvező folyamatokat is megfordítani. Magyarország mára mindhárom területen az OECD átlag alá küzdötte magát. A második ábrán jól látható, hogy a romlást elsősorban a rosszul teljesítők arányának drámai növekedése okozza, a kimagaslóan teljesítők aránya szinte változatlan. Ezek az ábrák azt mutatják, hogy az ország kettészakadása esélytelenekre és sikeresekre már kisdiák korban véglegesen befejeződik. Boldogabb országokban az iskolarendszer pont arra való, hogy ezt a különbséget felszámolja, és nem arra, hogy újratermelje.

A jelenlegi kormány pontosan az ellenkezőjét teszi annak, mint amit az oktatási rendszerükön látványosan javító országok tettek. Az esztelen központosítás, az uniformizálás, a pedagógusok szabadságának korlátozása, a helyi sajátosságok figyelmen kívül hagyása, az elavult pedagógiai módszerek konzerválása, a gyerekek túlterhelése lexikális adatokkal, a szegregáció tudomásulvétele stb. garantálja a következő mérésen való még rosszabb szereplést. És ami még ennél is rosszabb: újabb generációk elvesztését. A PISA mérések világosan mutatják: a kormány rosszul teljesít az oktatásban.

December 3-án mutatta be a Transparency International az idei évre szóló Korrupció Érzékelési Indexét. A jelentés lesújtó képet fest: Magyarország a 28 EU-tagország közül a 20. helyen végzett 54 ponttal. Fényévekre vagyunk az EU tiszta országaitól (Dánia 91, Finnország 89, Svédország 89), cserében viszont közel járunk az utolsókhoz (Románia 43, Bulgária 41, Görögország 40). Ebben a vonatkozásban még igaza lehet Kósa Lajosnak: ha Fidesz így folyatatja, valóban Görögország sorsára jutunk.

Tavaly óta egy helyet még lejjebb csúsztunk a rangsorban, de ezen már nem múlik semmi. A fő problémát azok az okok jelentik, amelyeket a szervezet Magyarország kapcsán felsorol. Hogy mit is jelent például a gyakorlatban, hogy politikai befolyás alá kerültek a független intézmények? Gondoljunk csak az Állami Számvevőszék élén álló Domokos Lászlóra, aki 1991-től 2010-es kinevezéséig volt Fidesz-tag, 1998-2002 között pedig a parlamenti Fidesz-frakciójának frakcióvezető-helyettese. Ezek után nem olyan meglepő, hogy nem siet a NAV-botrány kivizsgálásával, ugye? De gondolhatunk a fideszes EP-képviselő, Szájer József feleségére, Handó Tündére, aki 2012-től az Országos Bírósági Hivatal elnöke. Hogy a Médiahatóság korábbi és jelenlegi nagyhatalmú elnökéről, Szalai Annamáriáról és Karas Mónikáról már ne is beszéljünk.

Egy másik oka a siralmas korrupciós helyzetnek a Transparency szerint a fékek és ellensúlyok rendszerének lebontása. Csak egy példa: a jogköreit tekintve korlátozott és fideszes emberekkel feltöltött Alkotmánybíróság.

Egy harmadik ok: a pillanatnyi politikai érdekekre, és az egyes gazdasági érdekcsoportokra szabott jogalkotás. Gondoljunk csak a folyamatosan módosított alkotmányra, a Fideszre szabott választási törvényre, trafikok és a takarékszövetkezetek átjátszására a haveroknak, a CBA mentesítésére a kiskereskedelmi láncokat sújtó különadó alól és még sorolhatnánk.

A Fidesz gondosan lepelbe burkolta tevékenységét: szigorította a közpénzek elköltésére és a közhatalomra vonatkozó közérdekű adatok megismerhetőségét az információszabadságról szóló törvény módosításával. Ugyanakkor nem tett semmit a párt- és kampányfinanszírozás megtisztításáért.

És végül a Transparency szerint az állam látszatjogszabályokat és látszatintézkedéseket hoz ahelyett, hogy tényleges védelmet biztosítani a közérdekű bejelentőknek, és hogy gyors és hatékony fellépésre ösztönözné a hatóságokat. Erre vonatkozó példáért megint csak nem kell messzire mennünk, megint elég, ha a NAV-ügyre gondolunk. Az egy hétvége alatt lefolytatott állítólagos vizsgálat, a bejelentő beperelése, az ügyészség időhúzása, a jobboldali média volt hadjárata volt NAV-munkatárs ellen… ugye minden világos?

A korrupció és a mögötte álló okok nem csak a pillanatnyi pénzt viszik el, de hosszú távra is taccsra teszik az országot. Az állandó változó gazdasági környezet (ld. pl. magánnyugdíjak államosítása, újabb és újabb különadók) elijeszti nem csak a külföldi, de a hazai befektetőket is, kivárásra vagy menekülésre késztetve a vállalkozásokat. Ezzel romlik az ország versenyképessége, és egyre jobban lemaradunk Európától. A társadalom pedig szépen lassan szétesik: fogy a bizalom, egyre kevésbé tartjuk be a szabályokat (hiszen ha ő nem, én miért?), nő a közöny, elveszik a szolidaritás.

Közeleg az idő, amikor mindenkinek választani kell: vagy az ország, vagy a Fidesz maffiaállama.

Ki ne emlékezne Orbán Viktor jegybankban matató „jobbkezének” legendás prezentációjára, amelyben alig több mint két évvel ezelőtt vázolta: hogyan lesz Magyarország „sereghajtóból éllovas”? A miniszterelnök fejébe biztosan jól bevésődött Matolcsy György víziója, hiszen, mint egy elromlott lemezjátszó, azóta is azt hajtogatja: Európában mindenki félrekezeli a válságot, csak mi nem.

Lássuk azonban, hogy mit mutat ehhez képest a valóság. A friss adatok arról tanúskodnak, hogy a bújtatott megszorítások árán alacsonyan tartott költségvetési hiányt leszámítva a kormány egyetlen célját sem érte el. Hiába hazudja minden nap a Fidesz valamelyik droidja, nem csökkent tovább az államadósság. Az infláció, a gazdasági növekedés, a munkanélküliség, a foglakoztatás, a versenyképesség adatait tekintve pedig az utolsó helyek egyikén tanyázunk az EU-tagállamok 27-es listáján.

Egy valamiben viszont teljesült Matolcsy terve. Mára ugyanis valóban létrejött az „egyik leghatékonyabb állam”, hiszen Orbán kollégiumi szobatársának cége, a Közgép – főként állami megbízásainak köszönhetően – több mint három milliárd forint osztalékot dobott szét a tulajdonosai között. Ebben Magyarország valóban jobban teljesít. Gratulálunk!

A kedvező világpiaci folyamatoknak köszönhetően valamelyest csökkent az üzemanyagár, de még így is jóval magasabb, mint három éve. És akkor még egy szót sem ejtettünk azokról a terhekről, amelyekkel a kormány tovább súlyosbítja az autósok amúgy sem egyszerű helyzetét.

Április 19-től bruttó hat forinttal csökkenti a MOL a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi listaárát. Mielőtt a kormány begyújtaná a görögtüzet és megszólalnának a győzelmi fanfárok, szeretnénk jelezni, hogy Orbánék alatt így is drasztikusan növekedtek az üzemanyagárak. Egy benzines kocsi teletankolása 3550-el, egy dízelesé pedig 4950 forinttal kerül többe, mint három évvel ezelőtt. És ebbe már belekalkuláltuk az árcsökkenést is. (Ami azért nem feledteti velünk, hogy pont egy évvel ezelőtt 454 forintba került egy liter benzin.)

Akárki akármit mondhat, az áremelkedéséért nemcsak a világpiaci olajár felelős, hanem Orbán Viktor is.

Nem a világpiaci olajár vezette be Európa legmagasabb ÁFA kulcsát, sőt még a jövedéki adó felemeléséhez sincs köze, nem úgy, mint az Orbán-kormánynak.

Nem a világpiaci olajár dilettáns gazdaságpolitikája miatt gyengült 18 százalékkal a forint a dollárhoz képest. Ezt éppúgy Orbán Viktornak köszönhetjük, mint az autósokra kivetett további sarcokat.

Lássuk, hogy az üzemanyagárak mellett mit kell még elviselnie az autósoknak:

A kormány 2012-től bevezette a kötelező biztosítás 30 százalékát kitevő baleseti adót. A biztosítók kiküldik a sárgacsekket, az autósok csengetnek.

2013-tól a biztosítóknak a CASCO 15 százalékát jelentő biztosítási adót is fizetniük kell. Ez a jól megszokott modell: ha már feltűnően sok terhet raksz a kisemberek vállára, akkor a pénzbehajtás egy részét varrd a vállalatok nyakába. Utálják inkább őket.

Ilyen körülmények között nem csoda, hogy a benzinfogyasztás három év alatt 16 százalékkal esett vissza, a személygépkocsi-állomány pedig majd 28 ezerrel csökkent. Egy kis a hab a tortára: az autók átlagéletkora Orbánék alatt 10,8-ról 12,5 évre emelkedett, miközben egy taxi nem lehet tíz évnél idősebb.

Ugye mindenki érzi már a mindennapi terhek csökkenését?

Szembesítésünkben a KSH üzemanyagár-statisztikáit, az MNB árfolyam adatait, a KSH gépkocsi-állományra és az autók átlagos életkorára vonatkozó statisztikáit, a Magyar Ásványolaj Szövetség üzemanyag-fogyasztási adatait, a PSZÁF baleseti adóról szóló összefoglalóját, a Nemzetgazdasági Minisztérium biztosítási adóról szóló tájékoztatóját, valamint az Európai Bizottság jelentéseit az üzemanyagok jövedéki adójáról és fogalmi adójáról (2013, 2010) használtuk fel.

„Magyarország jobban teljesít az emberek mindennapi terheinek könnyítésében.” Nem először, és nem is utoljára használjuk ezt az Orbán idézetet.

„Ma több szegény él Magyarországon, mint a Bokros-csomag idején, a kormány három év alatt nem tudta megfékezni a 2008-ban felgyorsult elszegényedést. Sokan nem a lecsúszástól félnek, hanem már túl vannak rajta.” Ezek a mondatok már Fekete Emesétől származnak. Nehéz lenne ennél tömörebben és velősebben összefoglalni a szomorú valóságot.

Vajon mit érhet Orbán Viktor a mindennapi terhek könnyítése alatt, ha a háztartások 61 százaléka arra kényszerül, hogy visszafogja a kiadásait? Talán jó irányba haladnak a dolgok, ha a magyarok közel kétharmada egyre kevesebb és egyre silányabb élelmiszert tud csak megvásárolni?

Vajon mit tett ez a kormány a rászorulókért és az elesettekért, ha közel 3 millió ember él az országban, aki nem engedheti meg magának, hogy minden második nap húst egyen?

Vajon nyernek-e annyit a legszegényebbek a 10%-os rezsicsökkentésen, hogy fizetni tudják a 2013 óta bevezetett több tucatnyi adót?

A szembesítő adatsorok nyilván kellemetlenek. De ami még ennél is kellemetlenebb, hogy már statisztikák nélkül is üvölt az országról, hogy baj van. Ha az ember tesz egy rövid sétát, akár a főváros, akár valamelyik vidéki település utcáján, azonnal láthatja, hogy Magyarország egyre szegényebb. Az emberek arcára kiült a reménytelenség, az üzletek sorra zárnak be, a belső fogyasztás visszaesése pedig megtizedeli a vállalkozásokat.

Erős középosztály nélkül nincs erős gazdaság. Magyarországon hozzávetőlegesen 200.000 középosztálybeli szegényedett el az elmúlt években. Bravó. 

Szembesítésünkhöz a Tárki adatait használtuk. 

„Hogyan lehet megnyerni egy választást?” – pár hete ezt a kérdést tették fel Orbán Viktornak lengyel barátai. A miniszterelnök a varsói egyetemen tartott eligazítást előadást.

„Mindenekelőtt a saját média kiépítése a legfontosabb…” – válaszolta büszkén vezérünk. Nem vitás, hogy figyelemreméltó referenciákat tud felsorakoztatni ezen a területen.

Van már jó néhány tévéjük, csupa elfogulatlan és felkészült riporterrel. A bértollnokaik pedig nem győznek egymásra licitálni a seggnyalásban. A Fidesz már réges-régen kipipálta a legfontosabb feladatot, de a választásokat érintő törvénymódosítások láttán kijelenthetjük: nem bízza a véletlenre az ügyet. Végül is ki tudja, mi lesz egy év múlva? Még az is lehet, hogy a választók megelégelik az elmúltnyolcévezést, és benyújtják a számlát a megvalósulatlan ígéretkért. Az is lehet, hogy feltűnik nekik az ország lesújtó állapota, az életszínvonal folyamatos csökkenése és a mindent átható kilátástalanság. Talán az sem kizárt, hogy sokan ráunnak a kormány teljesen hasztalan kuruckodására és a Magyarországot megszégyenítő pénisznagyobbító akciókra.

„Mi van, ha a választók nem is olyan hülyék, mint ahogy azt 2010-ben gondoltuk? Biztosra kell menni fiúk, ne lazsáljunk, ideje megteremteni a feltételeit a választási csalásnak.” Hát megteremtették, lássuk, mit kell még megtanulnia a lengyel szélsőjobboldalnak.

 Gyorstalpaló következik:

1. Már van médiabirodalmad, de halálra idegesít az ellenzék pattogása? Írd elő, hogy csak a közszolgálati csatornákon hirdethetnek, azokat úgyse nézi vagy hallgatja senki.

2. Jól jönne egy kis kommunikációs támogatás? Hozz létre fantom civil szervezeteket, és intézd el, hogy a milliós nézettségű kereskedelmi csatornákon ingyen nyomathassák a propagandádat.(Vigyázat: lehet, hogy az ellenzék is létrehoz majd ilyeneket, de ne aggódj, ez csak jobban megosztja őket.)

3. Kéne egy kis pluszpénz a kampányra? Eszedbe ne jusson nyilvánosságra hozni, hogy a Simicska mennyiért árulja a plakáthelyeket! Majd megoldjátok okosba’. Hidd el, sokkal kedvezőbb lesz a biznisz, és mindkettőtök jól jár!

4. Két legyet akarsz ütni egy csapással? Vond meg a pártok költségvetési támogatását. Neked a Simicska úgyis ad, amennyit kérsz, az ellenfeleidet viszont kivérezteted. A legjobb az egészben, hogy még népszerű is leszel.

5. Vannak helyek, ahol zavaróan erősödik az ellenzék? Nyugi, nincs más dolgod, mint átrajzolni a választókerületeket a saját képedre. Nézd meg a korábbi eredményeket, hogy tutira mehess. Ha időközben csökkenne a népszerűséget, ne ess kétségbe. Rajzold át újra!

6. A médiával, a kampánnyal és a választókerületekkel már megvagyunk. Mit tehetsz még, ha be akarsz csempészni néhány százezer plusz voksot az urnákba? Titkosítsd a névjegyzéket!

A választási csalás mellett van egy másik út is: jól kell kormányozni. Úgy tűnik, ez a Fidesz számára járhatatlan.