HTML

Szembesítés

Hagyjuk a tényeket szóhoz jutni.

Itt is megtalálsz

Így nem lett Magyarország sereghajtóból éllovas

2013.05.13. 13:29 :: Szembesítő

Ki ne emlékezne Orbán Viktor jegybankban matató „jobbkezének” legendás prezentációjára, amelyben alig több mint két évvel ezelőtt vázolta: hogyan lesz Magyarország „sereghajtóból éllovas”? A miniszterelnök fejébe biztosan jól bevésődött Matolcsy György víziója, hiszen, mint egy elromlott lemezjátszó, azóta is azt hajtogatja: Európában mindenki félrekezeli a válságot, csak mi nem.

matolcsy_chart.jpg

Lássuk azonban, hogy mit mutat ehhez képest a valóság. A friss adatok arról tanúskodnak, hogy a bújtatott megszorítások árán alacsonyan tartott költségvetési hiányt leszámítva a kormány egyetlen célját sem érte el. Hiába hazudja minden nap a Fidesz valamelyik droidja, nem csökkent tovább az államadósság. Az infláció, a gazdasági növekedés, a munkanélküliség, a foglakoztatás, a versenyképesség adatait tekintve pedig az utolsó helyek egyikén tanyázunk az EU-tagállamok 27-es listáján.

sereghajtó_20130513.png

Egy valamiben viszont teljesült Matolcsy terve. Mára ugyanis valóban létrejött az „egyik leghatékonyabb állam”, hiszen Orbán kollégiumi szobatársának cége, a Közgép – főként állami megbízásainak köszönhetően – több mint három milliárd forint osztalékot dobott szét a tulajdonosai között. Ebben Magyarország valóban jobban teljesít. Gratulálunk!

17 komment

Címkék: infláció munkanélküliség Fidesz Orbán Viktor Matolcsy Közgép sereghajtó éllovas

A bejegyzés trackback címe:

https://szembesites.blog.hu/api/trackback/id/tr655297813

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szociknak vége 2013.05.15. 13:46:34

És ez is elég lesz a 2/3hoz.

Buga.Jakab 2013.05.15. 13:46:41

fidesmaflaálam...

amihez hozzá érnek az xarrá válik!

erőszakos bűnszervezet...
védelmi pénzt szednek rekvirálnak stb...
ha nem ők lenneének akkor most égne az ország...
és nem csak átvitt értelemben (mint most) hanem KONKRÉTAN is

Sir Galahad 2013.05.15. 13:46:52

"A friss adatok arról tanúskodnak, hogy a bújtatott megszorítások árán alacsonyan tartott költségvetési hiányt leszámítva a kormány egyetlen célját sem érte el." Dehogynem, csak az a cél nincs ott az ábrán: a kormánypártok relatív népszerűségének megőrzése. Látott a szerző friss adatokat?

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.05.15. 13:46:56

Az alacsony infláció speciel pont nem lenne nagy baj, ha nem a gyenge belső fogyasztás állna mögötte.

Hunyadi zokogna... ha látná......ezt 2013.05.15. 13:47:00

Orbán bor iszik vizet prédikál. Itthon arcoskodik, odakint pedig rojtos a nyelve nomeg kicsit büdi is....
MaSZoP-al vagy narancs csapattal karöltve futunk egy olyan vonat után amire nem vot teljes áru jegyünk. Azaz mi a pótkocsin, tető nélkül lánccal az utolsó kocsihoz kötve feszítünk és néha elkapunk egy-két ablakon kidobott falatkát és azt mondjuk az utasainknak vicsorogva muslincás pofával, hogy milyen kafa kis hely ez az EU-s vonat, nem?
Ez így nem az az ajrópai unió amit elképzeltünk, valóban át kellene gondolni pár dolgot. Mert ez a vagy van sapka rajtunk vagy nincs, de pofánvernek állapot, nagyon idegesítő....

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2013.05.15. 13:47:14

Az ellenzék annyi muníciót kapott ebben a hónapban, amivel minden normális országban választást lehetne nyerni. Majd most kiderül, hogy a világnak melyik részéhez tartozik a magyar nép. Mert Orbánról már régen kiderült.
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia - Felcsút

Szerintem mostantól új időszámítás kezdődik Magyarországon. A Felcsút feljutásával olyan üzenet fogalmazódott meg a Fidesz legelvakultabb szavazói felé, amilyenre a hátralévő szűk évben már nem nagyon lesz példa. Ez itt a víznek a választója. Ha ezt 2013-ban Európa közepén meg lehet etetni szavazók kritikus tömegével úgy, hogy ők hálából ismét a trónra emelik a meztelen királyt jövőre, akkor az nemhogy ennek az országnak lesz lehúzott roló, hanem az egész EU-nak lesz mérhetetlenül nagy gáz. Ugyanis a világnak ez a fele pont arról ismerszik meg a világnak attól a felétől, hogy ilyet nem lehet megcsinálni büntetlenül. Nemhogy ilyen sztorik után még választást is lehessen nyerni.

Mert ugye most mégiscsak arról van szó, hogy egy EU-tagállamban (még) egy választott miniszterelnök a szülőfalujában építtet az adófizetők pénzén az egyik háza melletti szomszéd telken egy stadiont, az adófizetők pénzén építtetett hozzá egy fociakadémiát, amit szintén az adófizetők pénzén tart fenn, az adófizetők pénzén lesz ott kisvasút is, az összes környező földet és majorságot a saját családja és annak komái kapták meg az államtól, és most csak nagyon dióhéjban lett összefoglalva a történet. Hát ha ez nem egy Mikszáth történet felturbózva, akkor semmi. És ha veszi a bátorságot Orbán Viktor, hogy szemrebbenés nélkül ezt képes megcsinálni egy demokráciában, akkor ez az ember tényleg elhiszi, hogy érte mozdul a békemenet.
Orbán Viktor felcsúti háza

Kevés ilyen szarházi van a világon!

ob.szerver 2013.05.15. 13:47:27

Az alacsonyan tartott költségvetési hiány azon az áron valósult meg, hogy a lakosság 40%-a létminimum alatt él, a vállalati különadók miatt hanyatlik a gazdaság, az amortizációt sem fedezi a beruházások. Ezt azért nehéz lenne sikertörténetként elkönyvelni.

Az orbán-simicska rezsim 3 éves mérlege a következő:
- kiüresített demokrácia
- maffiaállam, state capture
- évtizedek óta nem látott nyomor és kilátástalanság
- hanytló GDP
- Magyarország Európa lenézett és kiközösített páriája lett

A rezsim 3 év alatt még egy aprócska részsikert sem volt képes felmutatni.

Magyarország jobban teljesít.

szonár 2013.05.15. 13:47:35

Persze lehet itt erőlködni, de a teljes képhez hozzátartozik, hogy nagyon jó eredmény, hogy nem nőtt tovább az államadósság (a többi, hasonló helyzetű országban még mindig nő), csökkent a költségvetési hiány, és az infláció sem szállt el (valójában soha, most nem beszélve a mostani, rekordalacsony szintről).

Ami pedig a gazdasági növekedést illeti, korai még a következtetések levonása (persze minden másban is) - hiszen a választásokig még csaknem egy év van. Éllovasok már nem leszünk, de a gazdaság növekedésére bőven van esély.

Szóval, nehéz lesz megmagyarázni, mitől vót jobb Bajnai alatt. :P

fehérfarkas 2013.05.15. 13:47:39

Szerintem éllovasok vagyunk, csupán unortodox módon kell értelmezni :)

VT Man 2013.05.15. 13:47:41

Jó jó de miért kell hazudni, csúsztatni?

Mi az, hogy "Infláció - 2013 március"???

Ezt elmagyarázná a posztoló?

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.05.15. 13:49:05

beszédes ez a tábla, schmittelem és terjesztem, jó?

debreceni.blog 2013.05.15. 13:49:08

Felcsút az elitben. Mert ők nyerték a legtöbbet

"És ha veszi a bátorságot Orbán Viktor, hogy szemrebbenés nélkül ezt képes megcsinálni egy demokráciában, akkor ez az ember tényleg elhiszi, hogy érte mozdul a békemenet."
www.vagy.hu/tartalom/cikk/4479_felcsut_az_elitben

2013.05.15. 13:49:25

Egy célját elérte a kormány. Mi akik megszavaztuk azt vártuk, hogy mielőbb és végleg kiszorítsa a gazdaságból a szocialista és liberális elkötelettségű vállalkozásokat. Ez részben megtörtént, részben most folyik.
Ez megnyugtató eredmény a magyarok kétharmada számára.

lajafix1 2013.05.15. 13:49:27

volt aki komolyan elhitte 2 éve Matolcsy elmeháborodását?

kifordított nagyanyó 2013.05.15. 13:49:31

Gyerünk birkák!
Lehet magyarázni,viktorozni!

alfax 2013.05.15. 13:50:05

újabb fizetett blog... moderálj, ezért is fizetnek.

Fejesrob 2013.05.15. 13:50:28

Persze, lehetett volna azt is csinálni mint pld. a szlovákok, ahol a nullánál jobb teljesítmény ára az egyre nagyobb állami és lakossági eladósodás.

A probléma azonban az, hogy nálunk már Gyurcsány, Bajnai elmentek a falig.

Ez ugyanis nem csodaszer, annak lehetőség akinek van még mozgástere. Orbánéknak már nincs, pontosabban idáig nem volt, mert lassan azért megteremtik maguknak. Már nem szükséges IMF hitel, alacsonyabbak a kamatok és az EU összes szarakodása ellenére is lassan elkerüljük azt a veszélyt, hogy EU pénzektől essünk el.

A szlovákok egyszerűen annak idején nem kúrták el, mint Gyurcsányék.

Mielőtt fideszdroidoznék azért leülnék és gondolkodnék, hol tartanánk, ha Bajnaival kellett volna ezt a válságot kezelni.
süti beállítások módosítása