A fejlett országok oktatási rendszereinek teljesítményét mérő és összehasonlító vizsgálat, a PISA olyan, mint egy tükör: nem vele van a baj, ha nem szépet mutat. A 2000 óta három évenként megismételt vizsgálat három területen méri a 15 évesek alkalmazható – tehát nem lexikális jellegű - tudását. Ezek a mérési területek a matematika, olvasás/szövegértés és természettudományos ismeretek. Számos példa bizonyítja, hogy azokban az országokban, amelyekben a PISA mérés eredményét komolyan vették, és az oktatáspolitikusok megfelelő következtetést vontak le belőle, sikerült megfordítani a negatív trendeket, és javítani tudtak az oktatási rendszer teljesítményén. Lengyelország a 2000-es évek elején még az OECD országok alsó harmadához tartozott, de a következetes oktatási reformnak köszönhetően mára az élvonalba került. Ugyanilyen utat jártak be az észtek, akik a PISA vizsgálatokra adott oktatáspolitikai válaszukkal hasonlóan pozitív változásokat értek el.
Magyarország nem ilyen ország. A 2000-es első mérés – amelyből kiderült, hogy a magyar közoktatás minden mérési területen rosszul teljesít - sokkolta ugyan az oktatási szakembereket (a politikusokat kevésbé, a társadalmat még kevésbé), mégsem született olyan pártokon átívelő, konszenzuson nyugvó oktatáspolitikai alapprogram, amelyhez a kormányok következetesen ragaszkodtak volna ciklusokon átívelően. A javuló tendenciák után így a 2010-es kormányváltáskor végrehajtott oktatáspolitikai fordulat az oktatási rendszer teljesítményének látványos romlásához vezetett a 2012-es PISA mérés szerint.
Pedig már voltak bíztató eredmények. A 2003-ban indult reformot is a PISA-sokk indította el. Az akkori oktatáspolitika a két legnagyobb problémát akarta felszámolni: az iskolarendszer egyenlőtlenségét és a kompetencia alapú oktatás hiányát. A vizsgálatokból ugyanis az derült ki, hogy a magyar gyerekek iskolai teljesítményére szélsőséges mértékben hat a tanulók családi háttere, szociális helyzete. Óriási különbségek vannak iskolák és iskolák között, és a tanulók jelentős része ebben a rendszerben nem kap olyan tudást, amivel a munkanélküliséget elkerülheti. Ezen kellett és ezen kellene ma is változtatni. A 2003-as reformnak tudható be, hogy a szövegértési kompetenciák jelentősen javultak: a 2009-es PISA mérésben már kimutatható volt a fejlődés. A legnagyobb eredmény az volt, hogy a javulást a rosszul teljesítők felzárkózása okozta. A természettudományos és matematikai területen viszont nem sikerült áttörést elérni. A szakemberek előre jelezték, hogy ha nem következik be pedagógiai reform, akkor ezeken a területeken további romlás várható.
Mostanra sikerült még ezeket a kedvező folyamatokat is megfordítani. Magyarország mára mindhárom területen az OECD átlag alá küzdötte magát. A második ábrán jól látható, hogy a romlást elsősorban a rosszul teljesítők arányának drámai növekedése okozza, a kimagaslóan teljesítők aránya szinte változatlan. Ezek az ábrák azt mutatják, hogy az ország kettészakadása esélytelenekre és sikeresekre már kisdiák korban véglegesen befejeződik. Boldogabb országokban az iskolarendszer pont arra való, hogy ezt a különbséget felszámolja, és nem arra, hogy újratermelje.
A jelenlegi kormány pontosan az ellenkezőjét teszi annak, mint amit az oktatási rendszerükön látványosan javító országok tettek. Az esztelen központosítás, az uniformizálás, a pedagógusok szabadságának korlátozása, a helyi sajátosságok figyelmen kívül hagyása, az elavult pedagógiai módszerek konzerválása, a gyerekek túlterhelése lexikális adatokkal, a szegregáció tudomásulvétele stb. garantálja a következő mérésen való még rosszabb szereplést. És ami még ennél is rosszabb: újabb generációk elvesztését. A PISA mérések világosan mutatják: a kormány rosszul teljesít az oktatásban.
