Előző bejegyzésünkben bemutattuk már, hogy 2050-re a nyugdíjak és a nyugdíjazás előtti keresetek közötti olló jelentősen nyílik majd hazánkban. Vagyis: az időskori juttatás egyre kevésbé lesz képes garantálni az aktív korban megszokott életszínvonalat.
Ha azonban nem pusztán a nyugdíjba vonulás előtti keresethez viszonyítva vizsgáljuk a nyugdíjak értékét, hanem a konkrét összegeket nézzük, akkor már ma sem túl rózsás a helyzet. Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság legfrissebb statisztikája szerint a 2014. januári emelés után az átlagos öregségi nyugdíj 115 786 forint. A kisnyugdíjak felülreprezentáltságát jelzi ugyanakkor, hogy a nyugdíjasok 60 százaléka ennél kevesebb ellátást kap. Sőt, a nyugdíjasok közel ötödének, 400 000 idős embernek a KSH által 2013-ra számított nyugdíjas létminimumnál (78 759 Ft) kevesebből kell megélnie. Az öregségi nyugdíjak csupán 20 százaléka haladja meg a 2014. januári nettó átlagkeresetet, ami 148 500 forint. Olyan nyugdíjban pedig, amelyből a mai költségek mellett is kényelmesen ki lehet jönni, az idősek elenyésző hányada részesül. Látszik tehát, hogy nem hagyatkozhatunk kizárólag az állam atyai gondoskodására.
Ha most körbekérdeznénk, alig találnánk valakit, akinek sejtelme lenne arról, mennyi nyugdíjat fog kapni, ha leteszi a lantot. A nyugdíjrendszer ugyanis nehezen átlátható, és a magyar állam nem is töri magát a felvilágosításért. Az államosított magánnyugdíj-pénztári megtakarítások, sokunk jövőbeli nyugdíja, már felemésztődtek a napi kiadásokra és pl. MOL részvények vásárlására, az ígérettel szemben máig nincsenek egyéni számlák. A magyar nyugdíjpolitika kiszámíthatatlan. Csak egy látszik biztosnak: a közös kalapból fizetett nyugdíjak egyre kevésbé biztosítják majd a tisztességes életvitelhez szükséges feltételeket. A felosztó-kiróvó rendszer fenntarthatósága ugyanis nagyon érzékeny a demográfiai szerkezet változásaira. Ez pedig kedvezőtlen irányba változik: egyre kevesebb aktív dolgozó tart el egyre több nyugdíjast.
Ma is sokan vannak azok az idősek, akik tényleg nagyon kevésből kénytelenek megélni, egyéni előtakarékoskodás nélkül pedig a jövő nyugdíjasainak sem lesznek jobb kilátásaik. Ezért is káros a kormány hozzáállása, amely abban a hitben igyekszik tartani a leendő nyugdíjasokat, hogy az állam majd képes lesz megfelelő nyugdíjat biztosítani számukra. Ez csak tovább erősíti azt a már amúgy is sokakban rögzült téves elvárást, hogy az állam feladata a nyugdíjak biztosítása. Pedig erre eddig sem volt igazán képes, a jövőben pedig még kevésbé lesz az. Ezért ideje felébrednünk, és felráznunk a kormányt is: a feladat a kiszámíthatóság biztosítása és az öngondoskodás tudatosítása és ösztönzése. Csak így biztosítható, hogy a jövő nyugdíjasai is elfogadható életkörülmények között élhessenek.
